Gázszagot érez?

Álló mérő, kontrollmérés, mérőpontossági és szerkezeti vizsgálat

Mit tegyen, ha azt gyanítja, hogy a gázmérője nem működik megfelelően?

Amennyiben a szolgáltatást zavartalanul tudja használni, azonban azt tapasztalja, hogy a gázmérő számlálója áll (értékei nem változnak), vagy a gázmérő rendellenes zajokat ad ki (zörög, kattog), akkor a mielőbbi csere és pontos elszámolás érdekében kérjük, haladéktalanul jelezze ezt Társaságunk felé!
A bejelentést a +36 80 180-380 ügyfélszolgálati telefonszámon illetve a +36 80 300-300 hibabejelentő telefonszámon tudjuk fogadni, illetve honlapunkon az alábbi űrlap kitöltésével.

Bejelentését követően munkatársunk előre egyeztetett időpontban felkeresi az Ön felhasználási helyét. A munkavégzés időpontjában igazolt meghatalmazottja is jelen lehet Ön helyett. 

Amennyiben arra gyanakszik, hogy a gázmérő nem a valós fogyasztást méri (pl. annak ellenére, hogy felhasználói szokásai, gázkészülékei nem változtak, úgy gondolja, mérője túl sokat mér) lehetősége van kontrollmérést, vagy mérő pontossági vizsgálatot kérni ügyfélszolgálatunkon keresztül, illetve honlapunkon az alábbi űrlap kitöltésével.

Ebben az esetben munkatársunk előre egyeztetett időpontban felkeresi az Ön felhasználási helyét. A szerelő a gázmérőt leszereli és a helyszínen egy hitelesített kontrollmérő segítségével elvégzi annak ellenőrzését. Az ellenőrzés időpontjában igazolt meghatalmazottja is jelen lehet Ön helyett.


Mi történik, ha a kontrollmérés szerint hibásan mér a mérő?

A gázmérőt a TIGÁZ díjmentesen lecseréli, és az elszámolást felülvizsgálja az Üzletszabályzatának megfelelően.

Mi történik, ha a kontrollmérés szerint megfelelően mér a mérő?

Amennyiben elfogadja a vizsgálat eredményét, úgy az alábbiakat számlázzuk ki Önnek (a díjak a mindenkor hatályos Árközleményben vannak feltüntetve):

  • a kiszállási díj útiköltsége, 
  • a kiszállás időtartama alatti személyi költség, 
  • a szerelők munkavégzésének díja.

Amennyiben Ön nem fogadja el a kontrollmérés eredményét, kérhet független szakértői hatósági vizsgálatot (mérő pontossági vizsgálat). Ebben az esetben a Megrendelő nyomtatvány helyszínen történő kitöltése után a gázmérőt munkatársaink bedobozolják, a dobozt pedig Ön aláírja. A vizsgálat helyéről és idejéről tértivevényes levélben fogjuk tájékoztatni. 

 

Amennyiben Ön nem fogadja el a TIGÁZ szakembere által végzett kontrollmérés eredményét, kérhet független szakértői Hatósági vizsgálatot (mérő pontossági vizsgálat).
A vizsgálat megrendeléséről az alábbiak ismeretében érdemes döntést hoznia.

Ki rendelheti meg a mérőpontossági vizsgálatot?

A vizsgálatot kizárólag a fogyasztó vagy annak igazolt képviselője/meghatalmazottja rendelheti meg. Amennyiben szeretné, hogy képviselője/meghatalmazottja járjon el Ön helyett, akkor kérjük, töltse ki a következő nyomtatványunkat is: Meghatalmazás.

Hogyan rendelheti meg a mérőpontossági vizsgálatot?

A vizsgálatot a kontrollmérést követően a helyszínen is megrendelheti. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy nincs szüksége a kontrollmérésre, és e nélkül kéri a mérő pontossági vizsgálatát, úgy azt a szükséges nyomtatvány kitöltésével ügyfélszolgálatunkon, vagy az alábbi Űrlapon is megrendelheti. 

Hogyan történik a mérőpontossági vizsgálat?

A leszerelt gázmérőt kollégánk a helyszínen - a felhasználó, vagy annak törvényes képviselője, vagy meghatalmazottja jelenlétében - lezárt dobozba, vagy átlátszó műanyagzsákba teszi, és ragasztószalaggal lezárja a csomagot. A szalagot a felhasználó (vagy törvényes képviselője vagy meghatalmazottja) aláírja és dátumozza. A lezárt doboz a TIGÁZ raktárába kerül, és hatósági vizsgálatra szállításáról is Társaságunk gondoskodik. A hatósági vizsgálat helyszínéről és időpontjáról a felhasználó előzetes értesítést kap.
Amennyiben a felhasználó a pontossági vizsgálatot lemondja, úgy a TIGÁZ jogosult az addig felmerült költségeket kiszámlázni a felhasználó felé. 
A hatósági pontossági vizsgálat a - Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatallal kötött Együttműködési megállapodás keretében működő - Hitelesítő laboratóriumban történik, ahol a leszerelt, bedobozolt gázmérő kicsomagolást követő vizsgálatánál a felhasználó is jelen lehet, de a vizsgálat a távolmaradása esetén is elvégzésre kerül. A lezárt doboz felnyitására csak a hatósági vizsgálat időpontjában kerül sor, és a vizsgálatról minden esetben jegyzőkönyv készül. 

Mikor kapom meg a vizsgálat eredményét?

A vizsgálat eredményéről Ön a megrendeléstől számított 10. hetet követően kap értesítést. 

Mi történik, ha a vizsgálat során kiderül, hogy a gázmérőm megfelel az előírásoknak?

Amennyiben a szakértői vizsgálat megállapítja, hogy az Ön gázmérője megfelel az előírásoknak, akkor a felmerülő költségek - a kiszállási díj, a szerelők munkavégzésének díja és a hatósági vizsgálat díja - Önt terhelik. A díjak mértéke függ a mérő típusától és a mindenkor hatályos Árközlemény alapján kerülnek kiszámításra.

Mi történik, ha a vizsgálat eredménye szerint a gázmérőm nem felel meg az előírásoknak?

Minden olyan esetben, amikor bebizonyosodik, hogy a gázmérő a mérésügyi vizsgálat szerint nem felel meg az előírásoknak, az eljárás teljes költsége a TIGÁZ Zrt-t terheli, továbbá az elszámolás is felülvizsgálatra kerül Üzletszabályzatunk alapján.

Mit tehet, ha nem ért egyet a mérőpontossági vizsgálat eredményével?

Kérheti a gázmérő szerkezeti vizsgálatát, melyre csak pontossági vizsgálatot követően kerülhet sor, tekintettel arra, hogy a szerkezeti vizsgálatot követően a gázmérő joghatályos mérésre alkalmatlanná válik. 
A pontossági és szerkezeti vizsgálat - a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal megállapodásával rendelkező - független hitelesítő laboratóriumban történik, ahol a fogyasztásmérő vizsgálatánál a felhasználó is jelen lehet. Ha a felhasználó (vagy képviselője) a pontossági vizsgálaton nem vesz részt, akkor a bevizsgált mérő a hatóság jelenlétében újra bedobozolásra kerül, és azt a TIGÁZ megőrzi az ügy lezárásáig. Ez esetben a felhasználónak addig, amíg a gázmérő rendelkezésre áll (annak selejtezése nem történt meg), lehetősége van a pontossági vizsgálatot követően a helyszínen vagy a TIGÁZ ügyfélszolgálatán vagy egy későbbi időpontban is szerkezeti vizsgálatot kérni. Az utólag igényelt szerkezeti vizsgálat időpontjáról a felhasználó előzetesen értesítést kap, de a vizsgálat a felhasználó távolmaradása esetén is elvégezhető. A vizsgálatról jegyzőkönyv készül, és a jegyzőkönyv alapján a vizsgálat költségeit a felhasználó vagy a TIGÁZ viseli: 

a)    Minden olyan esetben, amikor bebizonyosodik, hogy a mérőberendezés a mérésügyi vizsgálat szerint nem felel meg az előírásoknak, az eljárás költsége Társaságunkat terheli.
b)    Minden olyan esetben, amikor bebizonyosodik, hogy a mérőberendezés a mérésügyi vizsgálat szerint megfelel az előírásoknak, akkor az eljárás teljes költsége – ide értve a pontossági vizsgálat költségét is – a felhasználót terheli.
 

a *-al jelölt mezők kitöltése kötelező
Szerződő fél beazonosításához szükséges adatok
Felhasználási hely adatai
Ügyintézéshez szükséges adatok