• kezdőlap
  • kapcsolat
  • dokumentumok
  • English
Társaságunk

Városi gáz Debrecenben

Debrecen városában 1849-ig néhány olajlámpa szolgáltatta a közvilágítást. A város magisztrátusa 1863. március 9-én kötött szerződést L.A. Riedinger augsburgi légszeszgyárossal légszeszgyár építésére és az utcákon, tereken, magánlakásokban, középületekben a légszesz alkalmazására.

A Gasellschaft für Gasindustrie in Augsburg nevű részvénytársaság 1863. december 14-én helyezte üzembe a megépített gázgyárat, a hozzá tartozó utcai vezetékeket és a 403 db utcai gázlámpát. A gázt akkoriban fából fejlesztették. A termelő berendezéseket egy 4 LE-s gőzgép, gázszivattyú és sűrítő, 5 Didier-rendszerű kemence, 26 retorta, 2 mosó, 3 tisztító, 2 hűtő és 2 darab egyenként 300 m³ űrtartalmú légszesztartó-gazométer képezte, ezzel a felszereléssel a századfordulóig működött. A kemencék kapacitása napi 5000 m³ kcal Nm³ égéshőjű gáz volt. 1864-ben 180 ezer m³ gázt termeltek, amiből 110 ezer m³ közvilágítási célokat szolgált. A gázgyártás melléktermékeként kokszot és kátrányt is előállítottak, ez utóbbit főként a kefegyáriak használták.

Debrecen Városi Tanácsa 1901. január 1-jén a városra nézve előnyös szerződéssel saját kezelésébe vette a nagy értékű és jelentőségű gázgyárat, valamint gázhálózatot hozott létre Debrecen sz. kir. város Világítási Vállalata néven.

A termelt gáz mennyisége 1900-ban 893 ezer m³ volt, ami a gázgyár évi termelési kapacitásához képest (1.500 ezer m³) még mindig kevés. Debrecen közvilágítása 580 db pillangóégővel történt, a háztartásokban 844 gázmérő mérte a gázfogyasztást. Az utcai vezetékek hossza mintegy 30 ezer métert tett ki.

A századforduló után gyors fejlődés mutatkozott. Megtörtént a gázgyár általános modernizálása és a hálózat megfelelő bővítése. 1903-ban a város új gázkemence-egységet építtetett, 1905-ben pedig új tisztítóberendezést vehettek át. 1910-ben megkezdték egy 8.000 m³-es gáztartó építését, aminek befogadóképessége szükség esetén 12 ezer m³-re növelhető volt. Ezzel a kapacitással kellett a gázszolgáltatást biztosítani egészen 1960-ig. Ugyancsak 1910-ben felállításra került a gyárban egy új szabályozó berendezés is.

A gáztermelés ez évben elérte a 2.150 ezer m³-t, a gázfogyasztók száma meghaladta a 2.000-t. Az évi gáztermelés 1913-ban 2.400 ezer m³ volt, 1915-ben pedig már elérte az évi 2.700 ezer m³-es szintet. Az első világháború alatt és azt követően a gáztermelés nyersanyag hiányában visszaesett. A legrosszabb évnek az 1920-as számított, a termelés 200 ezer m³-re zuhant. Az 1930-as évektől kezdve a gáz világítási célra történő felhasználása helyett a háztartások főzési, fűtési, fürdővíz, melegítési és hűtési célra való tömegesebb felhasználását kezdték megszervezni. Debrecen Város Tanácsa 1929-1932-ig Pávai Vajna Ferenc főgeológus irányításával próbafúrásokat végeztetett a város határában, mivel a gáztermelés nagyon költséges volt és a gázigény egyre emelkedett.

A próbafúrások eredményeként 37 méter mélyen forró vizet és földgázt találtak. A földgáz hasznosítását úgy oldották meg, hogy a kút által szolgáltatott gázmennyiséget a gázgyár telepére vezették, s ott a termelt kőszéngázzal való keverés után a hálózatra bocsátották. A földgázt mintegy 27%-os arányban keverték a kőszéngázzal. A gáz fűtőértéke ezáltal 5100-ról 6100 kalóriára emelkedett. 1932-ben a termelés napi 2300-2500 m³, 7800 kalóriás földgáz volt, ami a homokolás és beomlások következtében napi 1800-1900 m³-re csökkent. 1934-ben Debrecen városa anyagi hozzájárulásával kb. 1000 m mélyre lefúrva elkészült a II. sz. gázos-melegvíz kút. A két kút földgázhozamából és a kőszéngázból termelt gázmennyiség biztosította a város gázigényét.

A csőhálózat építését is segítette kisebb-nagyobb hozzájárulással a város, így megkezdődhetett 1928-ban néhány utcai gázhálózat cseréje, ami elavultság miatt vált szükségessé, valamint 1930-ban folytatódott a gázhálózat bővítése. A gázgyár termelése a háború előtt elérte az évi 3 millió m³-t. 1943-ban engedélyt kapott a gázgyár vezetősége a gyár bővítésére. A bővítésre szánt terület a mai debreceni üzemegység Híd utcai területe volt. A tervek elkészültek, és az új kemencék építését a berlini "Didier Werke A.G" meg is kezdte.

A háború miatt azonban az építkezés abba maradt, sőt az 1944. szeptember 1-i légitámadás a régi retortás rendszerű gázfejlesztő berendezéseket teljesen elpusztította. Bombatámadás érte a 8.000 m³-es gáztartót és a gázelosztó hálózatot is több ponton. A gázszolgáltatás megszűnt. Háború után a gázgyár romokban hevert.

A gyár akkori munkásai a vezetékek rendbe hozásával megindították a gázszolgáltatást, amely a termálvíz kutakból és Hajdúszoboszlóról tartályvagonban érkezett földgázzal történt. 1947-ben megkezdődött az újjáépítés. 1948. november 7-ére felavatták a háború előtt megkezdett Didier rendszerű kemencét, és 1948. november 15-től megindult a folyamatos városi gázgyártás és szolgáltatás. Belügyminiszteri határozat alapján a város törvényhozó hatósága 1949. június 24-én tartott közgyűlése "Debrecen város Gázműve Községi Vállalat" néven új vállalatot hozott létre, és alapító levelet adott ki. A vállalat feladata többek között a város gázzal való ellátása, a gázhálózat fenntartása, bővítése, a lakosság részére gázrendelési munkák végzése, gázmérők javítása és a Hőforrás-telep kezelése.

Az 1950-es évek elején a gázszolgáltatás növekedése megindult. Hamarosan szűknek bizonyult a meglévő kapacitás. 1954 augusztusában állították üzembe az újabb Didier-rendszerű kemence egységeket. Fel kellett újítani ismét Hajdúszoboszlóról a tartályvagonos földgázszállításokat is. Debrecen gázellátásának megvalósítására "1955-ben a Mélyépterv" tanulmányt készített.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a zavartalan ellátás biztosítására a meglévő kapacitás többszörösére van szükség és meglévő elosztóhálózat szűk keresztmetszete és elavultsága miatt alapvető rekonstrukciót kellene végrehajtani. A tanulmány a körösszegapáti szénsavas földgáz távvezetéken történő bevezetését, és a szénből gyártott keverését javasolta.

A Körösszegapátiból induló földgáz távvezeték nem valósult meg. A problémán generátorok építésével enyhítettek. Az alacsony fűtőértékű generátorgáz miatt nagyobb mennyiségű földgáz bekeverésére volt lehetőség. Ezek a megoldások az 1950-es évek végére a gáz minőségét nagymértékben lerontották. Különösen az alacsony hidrogén tartalom miatt volt komoly probléma a szolgáltatott gázzal.

A nyomasztó gáztermelési gondokon az 1961. január 6-án üzembe helyezett hajdúszoboszlói földgázt szállító nagynyomású távvezeték segített. A távvezetékkel egy időben megépült a fogadó állomás is. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a Magyar Gördülőcsapágy Művek és a MáV Járműjavító részére a tiszta földgáz szolgáltatása.

A városi gázellátásban 1963 februárjában következett be lényeges változás, amikor is egy 1000 m³/h teljesítményű levegős földgázbontót helyeztek üzembe, melyet novemberben újabb ugyanilyen egység követett, majd 1964-ben ismét üzembe helyeztek egy levegős földgázbontót. A gázminőséggel ismét komoly problémák voltak. A minőség javítása csak vízgőzös földgázbontó beállításával lett volna megoldható. Ennek felállítására nem került sor. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy városi gáz alapon nem lehet megoldani távlatilag a gázellátás kérdéseket. 1965-ben Debrecen Városi Tanács a távhőszolgáltatással is a vállalatot bízta meg. Lényeges változást hozott 1967. január 1-je, amikor a vállalat OKGT irányítás alá került, illetve ezt követően 1967. július 1-je, a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalathoz történő átszervezése. Lehetővé vált a földgázátállítás meggyorsítása.